Borostyán
Kihalt tűlevelű fák megkövesedett gyantája. Általában lignittel együtt fordul elő, ami maga is fáknak és más növényi anyagoknak fosszilis maradványa. Tévesen sorolják az ásványok közé, szerves drágakő. A kőszénelegyrészek közé tartozik.
Szabálytalan, amorf tömegeket, darabokat alkot. Gyakran tartalmaz zárványokat, sokszor épen maradt fosszilis rovarokat (szúnyogot, legyet, hangyát, százlábút) kisebb állatokat (gyík) növényi maradványokat, melyek az értékét növelik.
Sok monda és rege kapcsolódik hozzá, az Odüsszeia is sokszor említi. Az ókorban a borostyánnak magas ára volt, mert hittek viseletének gyógyító erejében. A legnagyobb lelőhelye a Balti-tenger partja mentén találhatók, és ezek, megszakításokkal Gdansktól Dánia partvidékén át egészen Svédországig húzódnak. Komoly viharok után a Balti-tenger partján a borostyánt a sekély vízből összeszedik vagy bányásszák.
Gyógyhatásai: (nem helyettesítheti, csak kiegészítheti az esetleges orvosi kezeléseket)
asztmára, gyulladásokra, csigolyákra, anyagcsere, -máj, vese, -prosztata, -torok problémákra. Erőteljes gyógyító hatást tulajdonítanak neki, elixírként természetes antibiotikum.
Lelki hatásai:
memória javítására, szorongás csökkentésére
Szerkezete: amorf
Szín: sárga, barna, vörös
Keménység: 2 – 2,5
Törés: kagylós
Csillagjegy: napfonat csakra
Csakra: vízöntő, ikrek, oroszlán, szűz, skorpió, bak, nyilas
Elem: levegő
Borostyán termékek
1–24 termék, összesen 28 db
-
Akció!
Borostyán nyaklánc
139 900 Ft111 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
169 900 Ft135 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
299 900 Ft239 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
19 900 Ft15 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
53 900 Ft43 120 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
49 900 Ft39 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
149 900 Ft119 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
20 900 Ft16 720 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
14 900 Ft11 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Elfogyott
Borostyán nyaklánc
15 900 Ft12 720 Ft Bővebb információ Tovább -
Akció!
Borostyán nyaklánc
16 900 Ft13 520 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
35 900 Ft28 720 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
35 900 Ft28 720 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Elfogyott
Borostyán nyaklánc
38 900 Ft31 120 Ft Bővebb információ Tovább -
Elfogyott
Borostyán nyaklánc
53 900 Ft43 120 Ft Bővebb információ Tovább -
Elfogyott
Borostyán nyaklánc
29 900 Ft23 920 Ft Bővebb információ Tovább -
Akció!
Borostyán nyaklánc
37 900 Ft30 320 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Akció!
Borostyán nyaklánc
29 900 Ft23 920 Ft Bővebb információ Kosárba teszem -
Elfogyott
Borostyán nyaklánc
17 990 Ft14 392 Ft Bővebb információ Tovább